Apám keze
- Igyunk szépséges feleségemre és szerelmünk gyümölcsére! - tartotta magasba a sörös korsót Edward, majd én és a többi alkalmazott összekoccintottuk vele a poharainkat. Elena felnevetett és gyengéden Elisabeth kezeit szorongatta. Már este tíz óra volt és Edward kocsmájában éppen a mindennapos zárórára ittunk. Mélyen belekortyoltam a keserű ízű sörbe, majd letettem az asztalra és boldogan néztem,ahogyan Elenát szereti a családja. Ezt akartam egész életemben. Elenát boldognak látni,úgy védeni meg őt, mint ahogyan egy bátyjnak meg kell védenie a kishúgát. Én pontosan ezt tettem tíz évvel ezelőtt.
A következő pillanatban kicsapódott az ajtó és három fegyveres,kék ruhás férfi lépett be az ajtón és fegyvereiket ránk irányították. Elena felsikított, én pedig kilöktem magam alól a széket és a magasba emeltem a karomat.
- Sebastian Blower? - kérdezte az egyik öltönyös rendőr.
- Én vagyok az! - mondtam remegő hanggal, mire az egyik férfi hatalmas léptekkel közeledett hozzám, majd mikor mögém ért, bilincsbe zárta a kezeimet.
- Sebastian Blower, elfogjuk Önt az édesapja, Jack Blower meggyilkolásának alapos gyanújával! - mondta a férfi robotszerű hanggal.
- Sebastian? - hallottam Elena halk nyöszörgését,majd a kis Elisabeth keservesen felsírt, mire lehunytam a szemem és engedtem ,hogy a három férfi kivezessenek a kocsmából és beültessenek a lovaskocsi ülésére. A lovak hangos léptekkel indultak el a göröngyös úton,mire a kocsi fel és le ugrált. Az éjszaka sötétjében kirajzolódott a kocsma ismerős körvonala. Ahogyan odaértünk a fogdához, a rendőrök rögtön a nyirkos és mocskos zárdába zártak és közölték velem ,hogy biztosra vehetem a kivégzésemet. Az elmúlt tíz évben minden este édesapám megölését álmodtam meg újra és újra. Nem hagyott nyugodni. Talán tényleg megérdemlem a kivégzést,hisz megöltem a saját apámat. Újra találkozhatok vele, immár a pokolban. Nincs bocsánat,nincs kegyelem. Csak a fájdalmas igazság. Meg sem próbáltam menekülni, mint anno, csak lefeküdtem a földre és behunytam a szemem. A rácsos ablakon besütött a hold fénye,mintha segíteni akarna,de rajtam már senki sem tud. Vajon ha édesanyám látna most, mit mondana? Elítélne engem, vagy megértene? Büntetne vagy segítene, szidna vagy nyugtatna Nem számít már. Nincs mi mentségemre szóljon talán csak annyi ,hogy gyermek voltam.
Szia Dorothy!
VálaszTörlésÉs íme, az epilógust is megírtad nekünk. A két novella szorosan kötődik egymáshoz, bár a második egy kicsit kiszámítható, ezzel együtt logikus. Az utolsó sorok után megértettem, hogy miért írtál második részt a novelládnak. Ez is tetszett, komolyan :)
Love.Ella.Fisher
Szia Ella! :) Örülök ,hogy tetszik, ahogyan írok, remélem ez nem fog változni! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen,hogy rendszeres írsz nekem, hálás vagyok! :)