Árnyak szaladnak a fák között
Eliszkolnak egymás előtt
Az éj korom sötétjében élve
Senkinek nem kell félnie
Hosszú órákon keresztül rohannak
Ők, kik sosem alszanak
Másnak talán félelmetes,ijesztő
Nekem mégis biztonságot keltő
Velük szaladtam befogadtak
Ők,kik örökké rohannak
Hirtelen egy szokatlan fény tépi szét
Felszakítva az éj szellemét.
Árnyaim sorra tűnnek el
Mind egyenesen a napba repül fel
egyedül maradtam lombok százaival
Egyedül, reménytelen álmaimmal.
Szívszagattó roskadozó térdeimmel állni
Vajon érdemes utánuk tovább várni?
Eltüntek ők, a nap szikrázó fényében
Itt hagytak engem teljes egészében.
Bárcsak velük tarthatnék útjukon
Szaladni a végtelen ormokon
Bármit csak ne maradjak egyedül
De a végén magam sétálom keresztül.
"Velük szaladtam befogadtak
VálaszTörlésŐk,kik örökké rohannak"
Ez a két sor fogott meg a legjobban! :)
A végére kicsit elvesztem, de tetszett!
Csak így tovább!
B.
Szia Bells! :)
VálaszTörlésKöszönöm ,hogy elolvastad és ,hogy írtál:) Próbálom fejlesztgetni magam,hogy jobbakat írjak :) Remélem még látlak az oldalon! :)
Kedves Dorothy,
VálaszTörlésAzt hiszem,kiválasztottam a kedvenc versem.Egyszerűen hihetetlen.Nagyon-nagyon-nagyon szép,valami lesokkoló,hogy mennyire tetszik.
Üdv:Lina.:)
Szia Lina! :) Sajnálom a késői visszajelzésemért. :S
VálaszTörlésNagyon örülök ,hogy tetszik, hálás vagyok ,hogy írtál ^^
Helló Dorothy,
VálaszTörlésHihetetlenűl szépen fogalmazol,tiszta,világos,érthető,különleges verseket alkotsz,te tényleg értesz a versíráshoz.Csak gratulálni tudok,nagyon nagyon tetszett!:)
Szia Reni!:)
TörlésNagyon jó ezeket a szavakat olvasnom,tényleg sokat jelent!:)Köszönöm szépen !:)