A designért örök hála Ella Fishernek és Ruta Feeltnek!

Én igazából tragikusabb történteket írok.
Nálam ismeretlen az, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

2013. június 24., hétfő

Jogunk az élethez - szösszenet

Régen úgy hittem, nincs meg minden embernek a joga az élethez. Akik ön hibájukon kívül teszik tönkre mások életét, akiknek muszáj másra támaszkodniuk, hogy életben maradhassanak. Nem szerettem ezeket az embereket.
De sosem mertem felvállalni a gondolataimat. Mindig meggyűlöltek értük. Hogy utálhatom a tehetetlen embereket, akik segítségre szorulnak? Hogy vethetem meg őket, mégis hogyan? Nem hittem el, hogy mások nem így gondolják. Abban akartam reménykedni, hogy nem csak én képzelem így. Azt hittem különleges vagyok, mert elmondtam a gondolataimat. De később már meg sem mertem szólalni. 
Aztán elgondolkodtam. Velem van a baj? Miért hiszek ilyesmikben? Gonosz lennék vagy túl naiv és buta? 
Mikor megláttam valakit az utcán, aki nem felelt meg az én elképzeléseimnek, arra gondoltam: Miért született meg? Meg kellene halnia. Mindenkinek jobb lenne ha meghalna.
De azon nem gondolkodtam még el, hogy csak nekem lenne jó ha meghalna ... vagy tényleg, mindannyian jobban járnánk?
De most már nem a tehetetlen, beteg és a többi ember jogain gondolkodom. Hanem a sajátomén. Nekem van jogom az élethez, ha gonoszságok rágják az agyam? Van jogom ön jelölt Istent játszani, akár még gondolatban is? Nem, azt hiszem nincs. És mikor erre rájöttem, elszégyelltem magam.
Két ellentétes oldal játszik bennem. Harcolnak, vitáznak, de egyikőjük sem nyert. Talán nem is fognak soha. Talán ilyen maradok örökre, kérdések sokaságával a fejembe, míg tényleg elvesztem minden jogomat és erőmet az élethez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése