Sziasztok!
Mostanában olyan sok verset írtam és kevesebb novellát, szóval most írtam egyet ERRE a versenyre, ahová még ti is tudtok írni.
Szóval, Hamupipőke az én változatomban! :)
Éjfélig tartó varázs
- A varázs éjfélig tart! Használd ki ezt a
lehetőséget! - szólalt meg a gyönyörűséges tündér és, hogy nyomatékosítsa
mondandóját, felemelte apró mutatóujját.
Hamupipőke csodálkozva nézett végig magán. Egy
gyönyörű, halványkék fodros-csipkés báli ruha volt rajta, s bárhogy forgott
benne, még mindig nem bírta elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.
-
Amint az óra
tizenkettőt üt, el kell hagynod a bált! - ismételte a tündér, ki alig volt
nagyobb, mint a lány hüvelykujja.
-
Köszönöm!
Köszönöm! - szöktek boldogságkönnyek a leány szemébe, majd beült a hintóba,
mely pár perccel ezelőtt még csak egy rothadó tök volt. A hintó elindult a
bálba, Hamupipőke szíve pedig őrülten dörömbölt a mellkasán. Görcsösen nézte
hófehér ujjait, melyekkel körkörös mozdulatokat írt le, hogy levezesse a
feszültségét. Felpillantott az ablaküvegre, melyen viszontlátta hullámos,
mézszínű fürtjeit, melyek gondosan a vállára omlottak. Kék szemei csak úgy
tündököltek a boldogságtól. Hamupipőke végre, egyszer életében, igazán
gyönyörűnek érezte magát.
A hintó zötykölődött,
megugrott néha, de Hamupipőke szinte észre sem vette. Túlságosan boldog volt,
hogy bármi is észrevegyen a külvilágból. Azt sem akarta tudomásul venni, mikor
a hintó megállt, s az ajtó kivágódott.
- Megérkeztünk. Kérlek, ne
feledd, amit mondtam! – szólalt meg újra a tündér, majd szomorúan mosolygott és
eltűnt.
Hamupipőkének sem kellett
több. Elindult felfelé a lépcsőn, bár legszívesebben szaladt volna, ahogyan a
tűsarkúja bírja. De az nem egy úrihölgyhöz való viselkedés.
Amint a lány felért a
lépcsőn, szeme világát a sok nagy kaliberű kalap és az emberek sokasága
töltötte be. Nem bírta visszafogni magát, szélesen elmosolyodott és az emberek
forgatagába vetette magát.
Mindenki szinte tátott
szájjal figyelte a leányzót, ahogyan léptei nyomán szőke és fodros tincsei
meg-megugranak.
-
Kisasszony! –
szólította meg valaki, mire Hamupipőke mosolyogva hátrafordult.
-
Szabad egy
táncra? – az előtte álló férfi valószínűleg egy ötvenes éveiben járó kisebb
nemesi családból származó gróf lehetett. Öltözéke előkelő volt, ahogyan
magatartása és testtartása is.
Mielőtt Hamupipőke válaszolni
tudott volna, egy ismeretlen kéz nehezedett a vállára.
-
Sajnálom, Alfréd!
Azt hiszem, ma estére ő az enyém!
A lány átnézett válla felett,
ahol a fiatal és jóképű házigazdát pillantotta meg, nem mást, mint a Herceget.
- Igen, persze! – sóhajtott a
férfi, majd kereket oldott.
Hamupipőke megfordult, hogy a
Hercegre tudjon nézni. A fiú sárma és mosolya teljesen elvarázsolta a leányt.
-
Szóval,
kisasszony? Szabad egy táncra? – mosolygott a Herceg.
-
Megtiszteltetés
lenne – hebegte Hamupipőke. Annyira boldognak érezte magát, hogy azt hitte,
mindez csak álom.
A Herceg felemelte a kezét, a
lány pedig megszorította. Bőre meleg volt és kellemes. A fiú magához szorította
Hamupipőkét, aki egy kicsit meglepődött, de egy cseppet sem bánta. Egymás
szemeibe nézve, lassan táncolni kezdtek a muzsika ritmusára. A fiú szőke haját
megvilágította a plafonról lelógó csillár erős fénye, melyben zöld szemei úgy
csillogtak, akár a smaragd. Mindketten belefeledkeztek a táncba és egymás
tekintetébe, észre sem vették, hogy idővel a terem lassan kiürült, s már csak
ők ketten koptatták a táncparkettet.
- Gyönyörű vagy! – szólalt
meg hosszú idő után a fiú.
- Köszönöm, Hercegem! –
mosolygott teljes szívéből Hamupipőke. Annyira boldog volt, hogy majdnem
elsírta magát.
Hirtelen megszólalt az óra
kakukkja.
„Jaj, istenem! „– gondolta a
lány – „Tizenkét óra van. Mennem kell! Mennem kell! „
De Hamupipőke nem akart menni
Úgy érezte, örökre a Herceg karjaiban akar maradni.
-
Nagyon buta egy
lány vagy – kezdett nevetgélni a herceg, egy öreg és túlvilági hangon. Behunyta
szemeit és csak gunyorosan kacagott, melyből hangos vihogás lett.
Hamupipőke megrémült.
Végignézett magán, de még mindig a gyönyörű fodros ruhában volt. Nem értett
semmit.
A Herceg kinyitotta szemeit,
melyek vörösen tündököltek, mint a vér. Szőke tincsei feketébe fordultak, szája
kiszélesedett, s az összes foga tűhegyes lett.
Hamupipőke félelmében
felsikoltott és szaladni próbált. De akkor már mind hiába volt.
- Megmondtam annak a buta
lánynak, hogy a varázs csak éjfélig tart – rázta rosszallóan fejét a tündér – a
fiamnak már megint sikerült megkaparintani egy lelket. Legközelebb valami
okosabb leányzót választok.
Kedves Dorothy!
VálaszTörlésEz pont olyan novella lett,amit tőled gondoltam volna.Nagyon tetszett.
És örülök,hogy írtál végre egy novellát. :D Már nagyon vártam.Persze a verseid is tetszettek még mielőtt rosszra gondolnál.
Szóval szerintem ez a történet versenyre igencsak jó lett.
Ölel:Nashua
Kedves Nashua!
TörlésIgen, azt hiszem megint hoztam a szokásos formám!:D
Igazából, azt vettem észre, hogy a verseket jobban szeretik az olvasók, ezért nagyon boldog vagyok, hogy te vártál már egy novellára is! :)
Örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy elolvastad a történetet! :)
Puszil,
Dorothy L.
Drága Dor!
VálaszTörlésIsmételten nem csalódtam benned. Szuper hogy te a tündérmesékből is a legrosszabbat hozod ki..és igen ezt bóknak szántam!
Csak így tovább, jöhet még sok ilyen novella. Na de azért a versekről se feledkezz meg!!
xx:Tam
Kedves Tammy!
TörlésNagyon örülök, hogy még ilyen borzalmas végkifejlettel is tetszett. Természetesen a versekről sem feledkezem el, valószínűleg többet fogok hozni, mint novellát! :) Köszönöm, hogy elolvastad és, hogy írtál nekem! :)
Puszil,
Dorothy L.
Hátborzongató ! Jó átdolgozása a klasszikusnak. Szépen feldobtad :) Gratula !
VálaszTörlésDrága Ebony!
TörlésNagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Köszönöm, hogy elolvastad és, hogy írtál nekem! :)
Puszil,
Dorothy L.