A designért örök hála Ella Fishernek és Ruta Feeltnek!

Én igazából tragikusabb történteket írok.
Nálam ismeretlen az, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

2013. február 27., szerda

Az élet ébredése - novella


Az élet ébredése

Elmúlik a tél, jön a tavasz, utána a nyár, később pedig az ősz. Ez egy megállíthatatlan folyamat. De tényleg csak ennyit jelent? Csak annyit, hogy mikor sötétedik be, kell-e kabát a mai naphoz, vagy elég meleg lesz?
Számomra a tél egy idős és bús öregember, aki fehérré alakítja a virágos tájakat, dermesztő hideget hoz és elűzi a hőséget. Vajon miért teszi mindezt? Azt akarja, hogy az emberek megértsék a fájdalmát és a szenvedését. Mikor egyedül érzi magát, könnyei potyogni kezdenek és fehér tengerré alakítja a világot.

Számomra mit jelent a tavasz? Én úgy képzelem el, mint egy szőke hajú, kerek arcú, mosolygós és rózsaszín ruhás kislány, aki vidámságot hoz az emberek életébe. A fehér tájakat színesre varázsolja, a hideg hóvihart kellemes tavaszi szellővé változtatja át és az emberek szívében lévő szomorúságot ezzel a csodálatos látvánnyal próbálja enyhíteni. 

De nem csak mi emberek érezzük az évszakok változásait, velünk együtt a növények és az állatok is. Ők is elbújnak a hideg elől, mint amikor mi melegszünk a kályha előtt. De szükségünk van a télre, hogy a világ később újra tudjon éledni és fel tudjon virágozni. 
Átérzem az öregapó bánatát és én is elveszek a magány kegyetlen útvesztőiben, ahogyan a sivár és fehér tájon tekintek végig. De amikor a kislány előbújik és játékosan ugrál végig az egen, a mezőkön, az erdőkön keresztül, úgy érzem muszáj kitörnöm a légkörből, amit az önsajnálat leng körül és nekem is követnem kell a kislányt, boldognak kell lennem. 
Ilyenkor mi történhet a bús öregapóval? A kislány Őt is megvigasztalja, megnyugtatja, így az apó boldogan eldobja bánatát, hogy a kislány szebbé tehessen mindent. 
A könnyeit színes virágokká alakítja át, szívébe pedig melegséget és boldogságot próbál csempészni. Ekkor bújik elő a nap a sötét fellegek mögül és olvasztja fel a jeges könnyeket.
Szeretem azt a kislányt. Az öregapót is szeretem, ahogyan szeretem a fürdőruhás tinilányt és a morcos, barna öltönyös férfit, aki mindig morog. Ők is szeretik egymást, ahogyan az embereket is. 
De mi csak annyit veszünk észre az egészből, hogy megváltozott a táj látványa és az időjárás. Nem foglalkozunk különösen az évszakokkal, hisz mennyi minden mással is kell törődnünk. Annyi gondja és fájdalma van egy embernek, hogy nem veszi észre ezt az apró csodát. De a kislányt ez nem zavarja és a többieket sem, hiszen Ők megállás nélkül váltogatják egymást, szüntelenül, az idők végezetéig.

4 megjegyzés:

  1. Szia Dorothy,
    Egyszerűen szeretek ide feljönni és olvasgatni,mert szeretem ahogy írsz,ügyes vagy és jól fogalmazol.Ez a novella egyszerű volt,de mégis oly különleges és elgondolkodtató.Tetszett,mint megannyi alkotásod...csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Reni!:)

      Hálás vagyok a véleményedért,nagyon örülök,hogy tetszenek az írásaim :)

      Törlés
  2. Szia Dorothy!
    Nemrég találtam rá a blogodra!Nagyszerűen és választékosan írsz!Mellesleg gyönyörűen fogalmazol!
    Imádom a novelláidat és verseidet!Egyediek, szépek néha szomorúak.
    Ahányszor feljövök az oldaladra mindig találok a 'műveid' közt olyant ami valamilyen érzést kivált belőlem!
    Belőlem a nagy kritikusból:)Csak viccelek!
    Így tovább mert elképesztően jól írsz!
    Szia Dorinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dorinda!
      Mindig jól esik ,amikor dicsérik a blogomat, úgyhogy neked is köszönöm szépen,nagyon sokat jelent és remélem a további írásaim nem okoznak neked csalódást :)

      Törlés