Néma érzelmek
Faszörnyek toronyként magasodtak fölénk
A félelem hatalmába kerített,
s lábam földbe gyökerezett.
Sikoly hagyta el torkomat, mely betöltötte az erdő csendjét
Rád emeltem szemem,
félrenéztél, de nem engedem
Nem engedem el tekinteted.
Felszisszentem.
Hajam nedvesen tapadt a nyakamra,
tudom,hogy Ő is akarja.
Próbáltam emlékezni, de csak a nagy ürességbe ütköztem.
Szelíd pillantásokat küldtél felém,
úgy, mint akkor, éjnek reggelén.
Elhúztad az orrod,szuszogtál,
ajkadat kezdted harapdálni.
Ketten indultunk, az eső elnyelte lépteink zaját,
kezedet helyezted az én kezemre,
s próbáltam álmot erőltetni két szememre.
Szia kedves Dorothy,
VálaszTörlésEz a kedvenc versem tőled.Hihetetlenűl mély nyomot hagyott bennem.Csodálatos!Remélem sok ilyen elképesztő verset fogunk olvasni még tőled!Sok ihletet kívánok a további írásaidhoz és minden jót neked!Puszi:)
Szeretettel Reni:)
Szia Reni!
TörlésNem is tudod, mennyit jelentenek nekem a szavaid, nagyon jól esnek:) Én is remélem, hogy sok-sok verset tudok még írni és az ihlet sem fog cserben hagyni:) Hasonló jókat kívánok neked!
Puszi!
Ez a versed kifejezetten megérintett! Zseniális és lenyűgöző volt, csak így tovább :) Puszi
VálaszTörlésKedves Szatti!
TörlésNagyon örülök ,hogy tetszett és köszönöm ,hogy írtál :)
Puszi!